Vélemények, visszajelzések


Néhány visszajelzés az első személyes csoportból, az abban résztvevőktől:

Köszönöm, hogy megtapasztalhattam, amit adni tudsz! Csodálatos élmény, még most is. Csodálatos embereket "hoztál" a csoportba. A világom sokkal színesebb lett, teljesebb és boldogabb. Pedig azt hittem, eddig is az. De lehet a jót ennyire fokozni.
Végtelen boldog vagyok! Sok-sok csoportos élményt kívánok mindnyájunknak veled, Petra! Sok örömöt és sikert a munkádban!
(Betty)

Szuper volt első csoportosnak lenni! Petra, neked sok sikert az utadon, a többi csoporthoz!
(Mariann) 

Nagyon, nagyon, nagyon jó volt, Petra!
Kivételes vagy mert nagyon kivételes embereket hoztál össze. És tudtunk teljesen összhangban, egymást emelve haladni! Ez csak akkor lehetséges ha a csoportvezető tiszta szándék mentén halad.
Hálásan köszönöm, nagyon sokat tanultam. Élveztem, imádtam!
Várom a további együttléteket. 
(Betty2)

Én is így látom. Petra, soha nem akartad nekünk megmondani, hogy mi a jó, bíztál bennünk. Hálás vagyok neked ezért!
(Ági

Petra, köszönöm. Ebben minden benne van, amit hosszú sorokban tudnék csak leírni. Remélem, érted így is.
(Erika)

Egyéni, személyes alkalmakon résztvevő hölgy:

Petra fantasztikus szakember. Hozzá egy nagyon hosszú és sikertelen önfejlesztő tanfolyam után jutottam el. Ugyanis, azt tudtam, hogy a művészetterápia jó és hatásos, de csak akkor, ha olyan ember végzi, aki tudja is, hogy mit csinál. Petra ilyen terapeuta. Pontosan tudja, hogy az őt felkereső személynek, mire van szüksége. Mindent ahhoz igazít, hogy aki tényleg gyógyulni szeretne, az képes legyen változtatni.
Ehhez a szakértelmével, nagyon jó művészetterápiás eszközöket választ meg. Amelyek tényleg segítik az egyéni fejlődés útját.
Itt vagyok én, példának. Rólam minden terapeuta lemondott. Mondván, túl összetett a problémám. Petra nem. Ő nem adta fel, ahogy én sem. Alkalomról, alkalomra bogozzuk ki a fájdalmas múltbéli eseményeket, olyan szinten, hogy minden egyes alkalom után, kézzel fogható és érzelmileg érezhető változás történik a minden napi életemben. Petra, a terápiás ülések alatt, a folyamat részese és támogatója, ezáltal nagyon jó megfigyelőképességgel is rendelkezik az adott problémát illetően.
Bátran és sok szeretettel ajánlom, mindazoknak, akik gyógyulni vágynak a múlt és jelen traumáiból.
(Krisztina)

A művészetterápiát, mint módszert bemutató, egy alkalmas, júniusi,
nyár-témájú  nyitott csoportban résztvevők visszajelzése:

A csoport nagyon jó élmény volt, bár egy picit éreztem magamban bizalmatlanságot a csoporttagokkal szemben, mert én általában nehezen nyílok meg, most mégis olyasmiket mondtam el, amit kb. a tizedik alkalom után mondtam volna.
Azt hiszem ennek az az oka, hogy épp itt tartok a személyiségfejlődésben, és nem lett volna értelme olyasmit bevinni, amit már megoldottam. Szeretek profitálni minden önismereti fejlődési lehetőségből.
A feladatok számomra azért voltak nehezek, mert nem vagyok túl kreatív, a szó gyakorlati értelmében, de ha jól sejtem, akkor ez a készség fejleszthető.
Nagyon hálás vagyok, hogy egy nyílt alkalom keretében megismerkedhettünk ezzel a módszerrel.
(M. Ildikó)

Nem hittem volna, hogy egy ilyen egy alkalmas csoportban, ahová olyanok jöttek, akik még soha nem találkoztak, így meg tudnak nyílni emberek. Ezen elgondolkoztam.
(B.)

Nagyon örültem, hogy ott lehettem a csoportban. Remek volt, fesztelen részemről az ottlét. Teljesen fel tudtam oldódni. A magam részéről érdekes volt, hogy az irodalmat összevontad a rajzolással. Azt gondoltam, hogy majd rajzolunk, vagy festünk és arról kezdünk beszélgetni :)
Emocionális oldalról azt vettem észre, hogy nem hoz lázba a nyár és az azzal járó vidám huncutságok. Ahogy a novellából is kiérződött, persze, mindenkinek más, de mégis voltak átfedések hogy ott a rohanás, a mindennapi feladatok hangsúlyosak, nem tudunk pihenni. Pedig erre mindegyikünk vágyódik. Tudom, hogy nekem a nyár most a Feladat, és jobban belemélyedhetek a tervezgetésbe...talán jövőre. Ez úgy elgondolkodtatott.
(T. Ildikó) 

Nekem nagyon tetszett a művészetterápiás alkalom. Sok felismerésem volt, amelyek segítettek átformálni magamban a nyárral kapcsolatos elképzeléseimet, elvárásaimat. És azt tapasztalom, hogy ezen a nyáron jobban meg tudom élni a jelent, függetlenül a körülményektől.
Érdekes volt a többiek véleményét, tapasztalatait is meghallgatni. Egész komoly mélységek is előkerültek.

(Judit)

művészetterápiát, mint módszert bemutató, egy alkalmas, novemberi,
ünnep-témájú nyitott csoportban résztvevők visszajelzése:

Tizenhárman voltunk, meglehetősen vegyes társaság: nők-férfiak, életkorban 30 éves eltérésekkel, és amint kiderült, gondolkodásban, temperamentumban is jelentős különbségekkel. Elkezdtünk beszélgetni az ünnepekről, volt zenés segítség, OH-kártyák, meghallgattunk két novellát, és számomra kicsit talán megdöbbentő is volt, hogy mennyire különbözőképpen tudjuk látni ugyanazt a témát. Van, aki karácsonymániás, más nem szereti az ünnepeket. Van, akit bosszant egy lehangoló írás, más csodálatosnak tartja a látásmódot és a kifejezéseket, amiket használ az író. Más és más módon intézzük az ünnepi készülődést, különböznek a szokásaink, másképp viszonyulunk a hagyományokhoz és egyáltalán: az élethez. És tudjátok mit? Mindezt lehet teljes békében, rácsodálkozással, hogy nahát, te így vagy ezzel? Én épp ellenkezőleg. Nem megbotránkozva, nem bántva egymást, hanem elfogadva, hogy nem vagyunk egyformák, és megengedve a másiknak, hogy úgy ünnepeljen, úgy éljen, ahogy neki jó. Vagy ahogy éppen sikerül neki. Nem vitatkoztunk, és nem akartuk egymást meggyőzni, hanem ott találkoztunk, ahol egyformák vagyunk: emberek vagyunk, érzéseink vannak, és próbáljuk élni az életünket, így-úgy-amúgy.
(Ági)

Kedves Petra!
Ezúton is szeretnénk megköszönni a magas szintűen képzett, kedves, figyelmes személyiségeddel átszőtt foglalkozásodat, amivel már egy alakalom alatt is feloldottad bennünk a hétköznapok monotonságát! Kihoztad belőlünk még a számunkra is ismeretlen kis művészeket is! Ezúton is hálás köszönet érte!
Sok sikert kívánunk további munkásságodhoz, és áldott, szép Adventet kívánunk!
(Kriszta és Zoli)